Ha leblokkolsz írás közben, ez a pár tipp segít! - IQfactory Szakdolgozat írás, dolgozat írás

Ha leblokkolsz írás közben, ez a pár tipp segít!

Az egyetemi életnek megvannak az előnyei, ugyanúgy, mint a hátrányai. Az egyetemen, vagy főiskolán nagyon sok beadandót és kiselőadást kell elkészítened. Ezeket persze senki sem szereti igazán, sokszor csak halasztjuk, ameddig csak lehet, amiből persze a végén csak kapkodás lesz, néha viszont azért nekiállunk időben. Viszont az hogy időben elkezdjük, még nem garantálja azt, hogy el is készülünk vele határidőre, mert bizony az ilyen irományok megírása közben sokan leblokkolnak, és nem tudják, mit írjanak, merre haladjanak a beadandóval. Ennek az írói válságnak többféleképpen is véget vethetünk, ehhez adnak egy kis segítséget a következő tippek.

Vázlat

Először írj egy vázlatot. Ez a tipp talán a legtöbbet hallott segítség, viszont kevesen szokták valóban megfogadni. A legtöbben vázlatírás helyett úgy vannak vele, hogy amíg nincs egy igazán jó elképzelésük arról, hogy mit akarnak írni, addig nem is írnak le semmit a papírra. Ez a hozzáállás viszont könnyen írói válsághoz vezethet, hiszen ha nincs egyből valami jó ötletünk, akkor csak ülünk az üres papír fölött, és várjuk az isteni szikrát, hátha valami beugrik. Sokkal könnyebb dolgod van, ha egyszerűen csak elkezded leírni azt, ami a fejedben van. Minden új és újabb ötletet írj le, ami csak eszedbe jut a témával kapcsolatban, mígnem az ötletek összeállnak egy egésszé. Ha mindent leírtál, amire csak éppen gondolni tudtál, egyszerűen csak olvasd át. Nem baj, ha ez a vázlatod bénácska lett, vagy nyers, hiszen ezt úgysem fogja rajtad kívül senki sem elolvasni. A vázlatod alapján sokkal könnyebben átláthatod majd, hogy mi az, ami jó ötlet és érdemes jobban kifejteni, és mi az, ami zsákutca. Innen már sokkal könnyebb lesz haladnod az írással.

Formázás

Nem kell túlzásba vinni a formázást a szöveg első megírásánál. Sokan, ahogy megírnak egy fejezetet vagy részt, azonnal elkezdik megformázni, kijavítgatni, vagy kicsinosítani, de ezzel csak magadat hátráltatod. Sokkal jobban jársz vele, ha csak haladsz tovább, és írsz, amíg még a fejedben vannak a gondolatok. Ez nem csak azért segít az írásban, mert többet tudsz írni, rövidebb idő alatt, anélkül hogy kimennének a fejedből a még benne lévő gondolatok, hanem azért is, mert a formázás, és a szöveg átírása felesleges, amíg nincs kész a teljes beadandó. Gondolj csak bele, a szöveged még annyit változhat a végleges formájáig, hogy az előzetes formázásod a végén nem is fog hasonlítani az eredeti kinézetére.

Rendszer

Sokat segíthet az írásban, és a motiváltság megtartásában, ha egy rendszert vezetsz be az írásodba. Mondjuk, ha minden nap ugyan abban az időpontban ülsz le a beadandódat írni, akkor hozzá fogsz szokni, hogy ebben az időpontban írsz, így nem lesz olyan nehéz rávenni magad arra, hogy leülj és papírra vesd a gondolataidat.

Célok

Érdemes valamilyen egyszerű célt kitűznöd magad elé, hogy ezzel is motiváld magad. Például, ha már megvan az előző pontban leírt rendszered az íráshoz, akkor kitűzheted célnak, hogy minden ilyen írással töltött alkalommal 5 oldalt fogsz írni, vagy mondjuk 10000 karaktert. A cél csak rajtad múlik, hogy mi is az pontosan, így sokan jutalmazni is szokták magukat egy csokival vagy filmezéssel, ha elérik az előre kitűzött céljukat. A célokat mindenképpen érdemes úgy kitűzni, hogy ha minden nap eléred őket, akkor a beadási határidő előtt komfortosan végezz, így akár lesz időd beadás előtt párszor újra átnézni az irományt.

Programok

Itt a végén megemlítünk pár olyan programot, ami segíthet egyeseknek az írói blokk vagy a zavaró tényezők kiiktatásában. Az első ilyen program a Write Or Die, ami egy ingyenesen is használható online alkalmazás. Az alkalmazásban beállíthatjuk, hogy hány szót akarunk írni, mennyi idő alatt, elindítjuk, és elkezdünk írni. Ha túl sok időre megállunk, vagy túl kevés szót írunk adott idő alatt, a program, különböző büntetésekkel sújt minket. A büntetések lehetnek hanghatások, képek, vagy videók is. A büntetés mértékét természetesen mi állíthatjuk be a programban, így attól függően, hogy mennyire akarjuk magunkat motiválni, be lehet állítani enyhe vagy súlyos büntetést is magunknak. Több neves író is használta már a programot, hogy motiválja magát, és túllépjen az írói válságon. A másik program az Ommwriter, ami a külső zajok és zavaró hanghatások kiszűrésében nyújthat segítséget. A program, nyugtató és relaxáló hanghatásokkal, zenével, és effektekkel segíti az írót, a lehető legjobb koncentráció érdekében.

 

ÉS EZEKET OLVASTAD MÁR?

MIT CSINÁLJ, HA NEM TUDOD A VÁLASZT AZ ÁLLÁSINTERJÚN?

11 HASZNOS TIPP AZ EGYETEMI INGÁZÓK SZÁMÁRA

MUNKAVÁLLALÁS EGYETEM MELLETT – ANÉLKÜL, HOGY BELEŐRÜLNÉL!


Kérj ingyenes árajánlatot!

Milyen tanulmányokat folytatsz?

BA

MA

PhD

Egyéb

10,000+ elégedett ügyfél
1,000+ szakember
250+ szakterület

Kövess minket Facebook-on!