Szakdolgozat összegzés és konklúzió | Blog | iqfactory.hu

Szakdolgozat összegzés és konklúzió: ez szerepeljen benne!

 

A szakdolgozat egyik legjobb pillanata az összegzés megírása, egészen idáig küzdöttél, túl akartál lenni az egészen, de elkészült, végére értél. A kép összeáll és átlátod a szakdolgozat eredményét, amit a dolgozat fejezetein keresztül kutattál. A végén pedig összefoglalod a dolgozatot, majd pedig a konklúzió részben levonod a következtetéseidet, ezután javaslatokat teszel a fejlődésre. Nézzük meg, hogyan kell ezt jól megírni!

Első lépésként végig kell menned a dolgozat részein újra, át kell olvasni részletesen, hogy egészében átlásd, hogyan jutottál el a végéig. A szakdolgozat szerkezete határozza meg az összegzés felépítését. Az összegzésnek összhangban kell lennie a tartalommal, az olvasás során figyelj a legfontosabb kulcsszavakra, tényezőkre. Ebben a fejezetben csupán ismertetni kell a tényeket, nem szabad, hogy elkövesd azt a gyakori hibát, amit sok szakdolgozó diák, hogy részletesen magyarázni akarja a már kifejtett részeket.

A következő fontos szempont, hogy a fejezetben múlt időben vázolod a kutatási pontokat, és közben rendkívül érthetően fogalmazz, hogy bárki könnyedén megértse anélkül, hogy elolvasná az egész dolgozatot. Semmiképpen sem szabad az előző fejezetekből összeollózni ezt a részt. Ami nincs az előző fejezetekben, az nem jelenhet meg itt, nem egészítheted ki valótlan dolgokkal.

A konklúzió rész megírása az egyik legnehezebb feladat, amikor is a nyers kutatási adatokat összefoglalod, és egy közérthető eredmény formájába kell megfogalmazni. Meghatározod, hogy melyek a kutatási eredmények lehetséges alkalmazásai, korlátai.

Végül pedig javaslatokat teszel a fejlődésre, ahol konkrét tennivalókat realizálsz, célzottan az adott személyeknek, szervezeteknek. Meghatározod, milyen problémákat lehet javítani, vagy elkerülni a kutatásoddal. Logikus és konkrét tennivalók prezentálása a cél, az összefoglalással ellentétben itt jelen időben írod meg a javaslatokat.

Még több segítség kell?

 

 

 

ÉS EZEKET OLVASTAD MÁR?

MÉLYINTERJÚ, ÍGY CSINÁLD!

SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS: HOGYAN ÉS MIBŐL ÉPÜL FEL?

CIKKEK, SZAKIRODALMI ANYAGOK GYORS ÖSSZEGZÉSE

 


Kérj ingyenes árajánlatot!

Milyen tanulmányokat folytatsz?

BA

MA

PhD

Egyéb

10,000+ elégedett ügyfél
1,000+ szakember
250+ szakterület

Kövess minket Facebook-on!