Milyen a jó szakdolgozat téma? - IQfactory Szakdolgozat írás, dolgozat írás

Milyen a jó szakdolgozat téma?

A szakdolgozat témájának megválasztása meghatározza az egész munkafolyamatot, így körültekintően kell döntést hoznunk. Könnyű helyzetben vannak azok, akik számára már tanulmányaik kezdetén világos volt, hogy melyek azok a témakörök, amelyek iránt a leginkább érdeklődnek, mire tanulmányaik végéhez értek, már kirajzolódott számukra a tökéletes szakdolgozat téma és remek konzulenst is szereztek segítségül. Ha azonban Te nem tartozol ezen kevesek közé, akkor se csüggedj, ötleteink segítségével megtalálhatod a megfelelő témát!

Mitől jó egy szakdolgozat téma?

A jó szakdolgozat téma újat mutat, azaz olyan lehetőségek rejlenek benne, amelyek kiaknázásával hozzátehetsz az eddig elérhető ismeretekhez. Ez elsőre bonyolultnak tűnik, de ha elmerülsz egy témában és hagyod szárnyalni a gondolataidat, akkor olyan kérdések, ötletek merülnek majd fel benned, amelyek között biztosan akad olyan, amit még nem kutattak. Persze, az sem jó, ha egyáltalán nem kapcsolódik szakirodalom az általad felvetett témához… Így el is érkeztünk a jó szakdolgozat téma második ismérvéhez: legyen elérhető kellő mennyiségű háttéranyag az adott témában. Ez lehet szakirodalom és internetes forrás is, a lényeg, hogy tudd mire alapozni a kutatásod. A harmadik lényeges összevője a jó szakdolgozat témának a Te személyed. Fontos, hogy érdekeljen az adott terület, sőt az sem árt, ha a téma kapcsolódik a későbbi tervezett karrieredhez. Teljesen máshogy dolgozunk fel egy témát, ha érdeklődünk iránta és élvezzük a folyamatot, mintha csak kötelező rosszként tekintünk rá.

Összefoglalva tehát a jó szakdolgozat téma

  • újat mutat az adott szakterületen,
  • rendelkezik megfelelő mennyiségű háttéranyag a témában és
  • érdeklődünk iránta.

De mit tegyünk, ha nem jut eszünkbe egy olyan szakdolgozat téma sem, ami a fentieknek megfelel?

Ha nincs ötletünk, akkor kezdjünk el azon gondolkozni, hogy melyek voltak azok a tárgyak, amelyek a leginkább lekötötték a figyelmünket. Akár az érintett témakörök, akár az oktató előadásmódja miatt élveztük is az adott tárgyat, érdemes annak mentén elindulnunk. Olvassunk el néhány könyvet a tárgyhoz kapcsolódóan, így feltérképezhetjük, hogy melyik része érdekel bennünket leginkább. Emellett vegyük fel a kapcsolatot az oktatóval, hiszen ő is szolgálhat hasznos tanácsokkal a szakdolgozat témájának megválasztásával kapcsolatban. Egy jó konzulens segít leszűkíteni a témakört egy adott témára, rávilágít, hogy melyek azok a részek, amelyeket érdemes tüzetesebben megvizsgálni.

Inspirálódhatunk a főiskola/egyetem könyvtárában elérhető előző szakdolgozatokból is, megnézhetjük, hogy elődeink milyen témákat boncolgattak, sőt bele is nézhetünk az adott műbe, amely szintén segítségül lehet a témánk kiválasztásában.

Ha végképp nincs ötletünk, akkor érdemes megtekintenünk a lehetséges témák és konzulensek listáját. A legtöbb felsőoktatási intézmény kibocsájt egy listát arra vonatkozóan, hogy az egyes oktatók milyen témákban vállalnak szakdolgozókat, így ha megtetszik egy listán szereplő téma, akkor nincs más dolgunk, mint felkeresni az adott oktatót. Érdemes azonban nem túl sokáig húzni a döntésünket, mert véges számú szakdolgozót vállalnak a konzulensek. Rossz lenne azzal szembesülni, hogy nagy-nehezen kiválasztunk egy témát, felkeressük az adott oktatót, de már nem tud vállalni minket.

Szánjunk tehát elegendő időt a szakdolgozat téma megválasztására, de ne hagyjuk az utolsó pillanatra, hiszen balul is járhatunk!

És ezeket olvastad már?

MILYEN A JÓ SZAKDOLGOZAT BEVEZETÉS?

TANULÁSI TIPPEK KARANTÉN IDEJÉRE

HOGYAN ÁLLJ NEKI A SZAKDOLGOZAT ÍRÁSNAK?

SZAKDOLGOZAT FELÉPÍTÉSE


Kérj ingyenes árajánlatot!

Milyen tanulmányokat folytatsz?

BA

MA

PhD

Egyéb

10,000+ elégedett ügyfél
1,000+ szakember
250+ szakterület

Kövess minket Facebook-on!