Pedagógus Portfólió 2019 - IQfactory Szakdolgozat írás, dolgozat írás

Pedagógus Portfólió 2019

Egy kis visszatekintést hoztunk Neked a tavalyi évről, amelyből hasznos tippeket/ ötleteket
meríthetsz az idei évre vonatkozóan. Olvasd el összefoglalónkat „pedagógus portfólió 2019”
témában.

A 2020-as minősítési tervbe való jelentkezés határideje tavaly március 31. volt, a portfóliófeltöltés határideje pedig november 25-e. Azok a pedagógusok, akik úgy döntöttek, hogy minősítést szeretnének szerezni, a www.oktatas.hu/pem oldalra tölthették fel portfóliójukat. Ez előtt azonban az intézményvezetőnek kellett, hogy minősítési kérelmet nyújtsanak be, mivel a „A KIR személyi nyilvántartás” menüben ők engedélyezik a portfólió feltöltését. Majd csak akkor kezdhették meg a munkát, miután kaptak az Oktatási Hivataltól egy automatikus e-mailt, amelyben tájékoztatták őket a regisztráció lehetőségéről. 

A pedagógus portfólió 2019-es feltöltése során nem volt lehetőség egyszerűsített portfólió feltöltésére. A portfóliót a jelentkezés során megjelölt tárgyakból kellett elkészíteniük, de lehetőségük nyílt arra is, hogy a legalább két órában tanított tárgyakból is töltsenek fel anyagot. 

Formai követelmények tekintetében a portfólió dokumentumai kizárólag PDF formátumban voltak feltölthetők, az ajánlott betűtípus a Times New Roman volt, melynek mérete 12-es. Javasolt volt a másfeles sorköz és a négyoldali normál, azaz 2,5 cm-es margó. Az OH anyagban terveket, mintákat és sablonokat biztosítottak a pedagógus portfólió 2019-ben való elkészítésének megkönnyítésére. Ezek használata nem volt kötelező, csupán egy támpontot hivatottak nyújtani, így saját dokumentumokat és terveket tölthettek fel a pályázók. Amennyiben egy dokumentum feltöltése nem volt kötelező az adott pedagógus számára, akkor egy nyilatkozatot kellett csatolnia a dokumentum helyére, amely tartalmazta, hogy nem szeretne élni a szóban forgó dokumentum feltöltésének lehetőségével. 

A dokumentumok terjedelmére vonatkozóan nem volt ajánlás. A pedagógus portfólió 2019-es útmutatóját innen tölthették le a jelentkezők: http://www.oktatas.hu/kiadvanyok Ha egyéb kérdésük akadt, akkor a területileg illetékes POK elérhetőségén tehették fel kérdéseiket. 

A személyiségi jogok védelme érdekében olyan videó és fénykép feltöltésére nem volt lehetőség, amelyen tanulók látszanak. A gyerekek valós neveinek használata sem volt megengedett a pedagógus portfólió 2019-es készítése során. Két lehetőség közül választhattak a pedagógusok: vagy általános adatokat alkalmaztak pl. x, y, z, vagy pedig kitalált neveket használtak, amelyet jeleztek a dokumentumban. Ez az eljárásmód volt alkalmazandó például az egyéni fejlesztési terv, a tanulók munkája, a csoportprofil, a szülők levelei és a reflexiók dokumentumok készítése során. 

A pedagógus portfólió 2019-es feltöltése során a személyes adatokat és a végzettségre vonatkozó információkat automatikusan importálta a rendszer a KIR-ből, így az önéletrajz részt nem kellett kitölteniük a pályázóknak. Emellett a szakmai tapasztalatokat is importálta a rendszer a „Profil” menüből, itt azonban előfordulhattak hiányosságok, amelyeket kiegészíthettek a pedagógusok. Az egyéb szakmai tapasztalatokat vagy a pedagógus-továbbképzésen való részvételről szóló információkat a pályázóknak kellett kitölteniük, csakúgy mint a nyelvismeret és publikációs tevékenység pontokat. A továbbképzések tanúsítványait, illetve a diplomamásolatokat azonban nem kellett feltölteniük.

Ezek voltak a pedagógus portfólió 2019-es eljárása során alkalmazott kritériumok, amelyek túlnyomórészt a 2020-as évben való pályázókra is vonatkoznak. Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb követelményekkel és határidőkkel!

PEDAGÓGUS PORTFÓLIÓ MINTA

 


Kérj ingyenes árajánlatot!

Milyen tanulmányokat folytatsz?

BA

MA

PhD

Egyéb

10,000+ elégedett ügyfél
1,000+ szakember
250+ szakterület

Kövess minket Facebook-on!