Államvizsga etikett | Blog | IQFactory.hu

Államvizsga etikett

Az államvizsga a főiskolai vagy egyetemi évek lezárása. Hónapokkal előtte a hallgatók lázasan készülnek, éjszakáznak a tételek és jegyzetek fölött. Igyekeznek mindent, amit a szemeszterek során tanultak átismételni, illetve ha valami kimaradt, akkor pótolni azt. Ezen a napon mindenki szeretné, ha a legtöbbet, tudása legjavát tudná bemutatni a bizottságnak.

Államvizsga etikett

 

A legtöbb esetben arról olvashatunk, hogy hogyan készüljünk fel, miket nézzünk át, mennyit pihenjünk, mennyit, mikor és hogyan tanuljunk. Egy valamiről azonban a nagy izgalomban sokan megfeledkezhetnek. Ez pedig az etikett. Az hogy mit illik vagy nem illik viselni, vagy hogyan viselkedjünk, illetve ne viselkedjünk az államvizsgán. Ebben próbálunk most segíteni cikkünkben.

Az államvizsga során fontos, az hogy mit viselünk. Ma már sokan nem igazán foglalkoznak a kérdéssel, és gyakran látni, hogy farmernadrágban és pólóban vagy mintás ingben érkeznek a vizsgára. A tanárok, vizsgáztatók felé illik megadni a tiszteletet azzal, hogy az alkalomhoz illően öltözünk fel (és ez nem csak az államvizsgára, hanem az összes többi vizsgára is vonatkozik).

Öltözködés

Hölgyek esetében elegáns nadrág vagy szoknya, ami se nem túl rövid, se nem túl hosszú. Az ideális hossz mindig az illető lábától függ, de az 5cm-mel térd fölött, ill. alatt végződő hossz a legillőbb. Hozzá fehér blúz vagy ing ajánlott, mely nem csillogó, nem áttetsző anyagból készült, ezen kívül egy, a szoknyához illő blézert is illik felvenni. Választhatunk akár egy elegáns kosztümöt is. Cipő tekintetében mellőzzük a nagyon magas tűsarkú cipőket, a nyitott szandálokat. Olyan lábbelit válasszunk, ami illik a választott szetthez, visszafogott és kényelmes is. Ami az ékszereket illeti, a kevesebb néha több. Hanyagoljuk ezen a napon a hosszú lelógó fülbevalókat, a nagy medálokat, a csörögő-zörgő karkötőket. A sminkelést sem szabad túlzásba vinni, jobb ha a természetességre törekszünk. A frizura olyan legyen, hogy ne takarja el az arcot. Ideális megoldás a feltűzés, a konty vagy egy egyszerű lófarok.

Az urak esetében a legjobb és legelegánsabb választás az öltöny, egy fehér inggel, és egy, a zakóhoz passzoló nyakkendővel. A mindenféle mintás és színes csokornyakkendőket el kell felejteni. A cipő szintén legyen alkalmi, és semmi esetre sem sportcipő vagy a manapság igen divatos tengerészcipő. Ami a kiegészítőket illeti, egy karóra bőven elegendő, a hátizsákot el kell felejteni, helyette inkább válltáska, laptoptáska vagy aktatáska illik. A borotválkozás sem maradhat el a vizsga reggelén, az ápolt külső jó benyomást tesz a vizsgáztatókra, és bizalmat sugároz.

Viselkedés

Ami a viselkedést illeti, tisztelettudónak kell lenni. A terembe belépve köszönni kell a bizottságnak és a tanároknak. Felelet közben igyekezzünk tartani a szemkontaktust, ne gesztikuláljunk erőteljesen. Ha közben kérdeznek, akkor gondolkodás közben nem szabad a hajunkkal, ruhánkkal, ékszereinkkel babrálni. Az sem jó, ha a kezünk a pad vagy asztal alatt van. Ezzel azt sugallhatjuk, hogy rejtegetni valónk van. Ha kérdeznek, és nem tudjuk a választ akkor ne úgy álljunk hozzá, hogy „Honnan tudjam? Nem volt benne a tételben ez…” A tanárok nem arra kíváncsiak, hogy be tudtad-e magolni a tételeket, és szóról szóra vissza tudod-e mondani azokat. Hanem arra, hogy amit ez elmúlt szemeszterek alatt tanultál, azokat mennyire érted, mennyire sajátítottad el, mennyire látod át az összefüggéseket. A szakdolgozat védése közben is kérdezhetnek, esetleg kifejthetik szakmai véleményüket. Ezt inkább jobb elfogadni, és nem tanácsos leállni a vizsgáztatóval vitatkozni, hogy márpedig az így van. Tudjuk, hogy ez valószínűleg eddigi életetek legmeghatározóbb és legnehezebb vizsgája. De muszáj nyugodtnak maradni, vagy nem nagyon kimutatni az izgalmat vagy idegességet.

A vizsga előtt mindenki pihenje ki magát, mert hiába veszitek fel a legszebb ruhátokat, és mutatjátok a tudásotok legjavát, ha közben megviseltek, fáradtak és elgyötörtek vagytok.

 


Kérj ingyenes árajánlatot!

Milyen tanulmányokat folytatsz?

BA

MA

PhD

Egyéb

10,000+ elégedett ügyfél
1,000+ szakember
250+ szakterület

Kövess minket Facebook-on!