Idén is az ELTE a legnépszerűbb és a gazdasági karok | Felvételi 2016 | IQFactory.hu

Idén is az ELTE a legnépszerűbb, és a gazdasági karok – felvételi adatok

 

Véget ért felvételi időszak, kiderültek a ponthatárok, hogy kit hova vettek fel, vagy éppen nem vettek fel. Akiknek első körben nem sikerült felvételt nyerniük egyik általuk választott helyre sem, adatott egy második lehetőség is, a pótfelvételi, melynek ponthatárai augusztus végén fognak kiderülni.

felvételi

Összegyűjtöttük a legfontosabb és legérdekesebb statisztikai adatokat a 2016-os felsőoktatási felvételivel kapcsolatban.

A 2016-os top szakok, amikre a legtöbben jelentkeztek

legnépszerűbb szakok 2016

A diagramból látható, hogy a legnépszerűbb szakokon nagyon nagy a túljelentkezés mértéke, és a jelentkezők számához képest, csak kevesen kerülnek be az általuk választott szakokra.

Képzési terület alapján a következőképpen alakultak a jelentkezők és a felvettek száma

képzési területek

A legtöbben még mindig a gazdaságtudományokat választják.

A legnépszerűbb intézmények között az első helyen továbbra is az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem (ELTE) áll, amit a Debreceni Egyetem (DE) és a Szegedi Tudomány Egyetem (SZTE) követ.

legnépszerűbb intézmények

Ebben az évben alapképzésre, nappali munkarendben, államilag finanszírozott formában 56276 fő jelentkezett, melyből 27273-an nyertek felvételt valamely intézménybe. Az önköltséges finanszírozási formát pedig 24364 fő jelölte meg, amiből 7917-en kerültek be az általuk választott szakra és iskolába.

képzési szintek

A jelentkezők többsége nő volt, és így a felvettek között is több a nő, mint a férfi.

nők vs férfiak

 

A cikk a felvi.hu statisztikái alapján

 


Kérj ingyenes árajánlatot!

Milyen tanulmányokat folytatsz?

BA

MA

PhD

Egyéb

10,000+ elégedett ügyfél
1,000+ szakember
250+ szakterület

Kövess minket Facebook-on!