GYIK |Szakdolgozat bérírás | IQfactory

Fontos tudnivalók leendő partnereink számára

Kik vagyunk mi?

Az IQfactory.hu oldalt üzemeltető Minds At Work Ltd. egy londoni székhelyű vállalat, amely több országban kínál akadémiai témákkal kapcsolatos szolgáltatásokat. Jelenlegi jogi formáját 2012-ben nyerte el, azonban alapítói sokéves tapasztalattal rendelkeznek az iparágban.

Legális-e?

Ez a tevékenység természetesen teljes mértékben legális. Cégünk mindent megtesz annak érdekében, hogy a jogi követelményeknek maximálisan megfeleljen. A magyar piacon ezidáig nem volt jelen olyan cég, amely a törvényi kereteknek megfelelően kínált volna hasonló szolgáltatásokat; ezek kizárólag nem hivatalosan működő, garanciát nem vállaló, felhasználási feltételekkel nem rendelkező, számlázást nélkülöző „szolgáltatóktól” voltak elérhetőek.

Csalás, illetve plágium-e?

NEM. A cégünk által kínált szolgáltatások kizárólag segítséget nyújtanak megrendelőinknek ahhoz, hogy elkészítsék a saját dokumentumaikat. Akadémiai szempontból pontosan úgy kezelendők, mint az egyéb felhasznált könyvek, folyóiratok, cikkek, vagy a témában már létező szakdolgozatok, tanulmányok. Természetesen meg kell jeleníteni a megfelelő hivatkozásokat. Megrendelőink figyelmét a pontos hivatkozásra több alkalommal is felhívjuk a teljesítés során. Természetesen, a hivatkozás elmulasztása – úgy, mint bármely felhasznált irodalomnál – plágiumnak minősül.

Hogy tudok jelentkezni?

Arra kérünk, hogy töltsd ki az online jelentkezési lapot. Ez körülbelül 10 percet vesz igénybe és lehetőséget ad számunkra, hogy felmérjük képességeidet. Ezt követően kollégáink felveszik veled a kapcsolatot telefonon.

A sikeres telefonos interjú után elküldjük elektronikus Megbízási Szerződésünket. A szerződés aláírása és az adatok egyeztetése után regisztrálunk a partneri adatbázisunkba és kezdetét veheti az együttműködésünk.

Milyen képességekre / képzettségre van szükségem?

Szükséges főiskolai, illetve egyetemi diplomával rendelkezned ahhoz, hogy a partnerünk legyél. Néhány esetben kivételt teszünk azon jelentkezőinkkel, akik még csak a diploma közelében állnak, azonban bizonyíthatóan kimagasló akadémiai képességekkel rendelkeznek.

Szükség van arra, hogy önállóan tudj dolgozni, jól kezeld a határidőket, igényes legyél a munkádra és megfelelő ismeretekkel rendelkezz akadémiai dokumentumírás terén: jól kezeld a forrásokat, hivatkozásokat és egyéb formai követelményeket és természetesen megfelelő stílusban írj.

Kimondottan élvezetes lesz a velünk való együttműködés, ha motivál a fejlődés azokon a területeken, ahol megbízást vállalsz.

Mennyit kereshetek?

A megbízási díjat számos dolog befolyásolja: a megbízás akadémiai szintje, típusa, terjedelme, a kutatás mennyisége és természetesen a nyelve. A megbízási díjat legtöbbször a standard oldalak számaként határozzuk meg (Betűméret: 12; betűtípus: Times New Roman; sorköz: 1,5; margók: 3,5/2,5/2,5/2,5; terjedelem: min. 300 szó vagy 1800 karakter szóközzel együtt.) A megbízási díjak általában standard oldalankénti 1500 Ft és 2500 Ft között alakulnak magyar nyelvű szövegeknél, 2500 Ft és 3500 Ft között idegen nyelvű szövegeknél. Speciális témák és nyelvek esetében gyakran kérjük partnereinket, hogy nevezzék meg az általuk igényelt megbízási díjat.

Hogyan kapok fizetést?

A megbízási díjat átutalással fizetjük a Wise.com rendszerén keresztül. Ez teljes szabadságot biztosít számodra, mert minden utalásnál te döntöd el, hogy milyen számlaszámra hívod le a pénzt.

Milyen gyakran fizetitek ki a megbízási díjakat?

Hetente. Csütörtök esténként kerülnek átutalásra az addig elkészült projektek utáni megbízási díjak. A Megbízási Szerződés szerint cégünk 15 napon belül köteles utalni a megbízási díjat.

Szükségem van-e vállalkozói igazolványra?

Nincs szükséged vállalkozói igazolványra, magánszemélyként is ki tudjuk fizetni számodra a megbízási díjat. Amennyiben magyarországi lakcímmel rendelkezel, a cégünktől szerzett jövedelem külföldi jövedelemnek minősül.

Milyen munkát kínáltok?

A megbízások, amiket kínálunk, túlnyomórészben írás, kutatás és korrekció. A dokumentumok lehetnek riportok, esszék, témavázlatok, elemzések és szakdolgozatok.

Hogyan kínáljátok fel a megbízást?

Cégünk saját fejlesztésű Marketplace felületén az összes profilodba illő projekt megjelenik, az adott projekt részletes leírásának és az író megbízási díjának feltüntetésével. Ezen a felületen te tudod jelezni, ha el szeretnél vállalni egy megbízást. Legalább 4 órád van arra, hogy jelentkezz egy projektre, és mindig értesítünk, hogy Rád esett-e a választás. Időnként egyedi kiajánlásokkal is megkeresünk.

Muszáj elfogadnom a megbízást, amit felajánlotok?

Nem. Azt a megbízást vállalod el, amelyiket szeretnéd. Mindössze arra kérünk, hogy nevezd meg az indokot, amiért nem szeretnéd elvállalni. Ez lehetőséget ad számunkra, hogy rögzítsük ha esetleg nem szeretnél az adott témában írni, vagy kényelmetlenek számodra a rövid határidők. Ezzel hozzájárulsz ahhoz, hogy a jövőben minél inkább személyre szabott megbízási ajánlatokat tudjunk küldeni Neked.

Milyen minőséget vártok el?

A minimum elvárás egy akadémiai 4-es osztályzatot érő, angolszász rendszerben 2:1, azaz 65%+ minőség. Ennél egyszerűbben: a legjobb minőséget várjuk el, amire képes vagy. Az általad elkészített dokumentumot ellenőrizzük mind minőségi, mind plágium szempontból. Amennyiben plagizálást észlelünk, a megbízási díj kifizetését megtagadjuk és a Megbízási Szerződést azonnali hatállyal felmondjuk.

Én leszek a dokumentumok szerzői jogainak tulajdonosa?

Nem. A Minds At Work Ltd. lesz az általad, a cég megbízásából készített dokumentumok szerzői jogainak tulajdonosa. Ezáltal a dokumentumokat tilos értékesítened, odaadnod, vagy megmutadnod harmadik személynek. Ide tartoznak a barátok és a család is.

Természetesen az általad készített anyagok egy új projekthez történő újbóli felhasználása is tilos. Minden megbízásodnál egyedi tartalom az elvárás, és ezt nagyon szigorúan ellenőrizzük is.

Kiadjátok az adataimat a megrendelőknek?

Nem. Személyes adataidat bizalmasan kezeljük és nem adjuk ki harmadik félnek. Megrendelőinknek nincs információja arról, hogy ki készíti az adott dokumentumot.

Tudok konzultálni a megrendelőkkel?

Igen. Cégünk saját fejlesztésű belső felületén keresztül lehetőséged lesz kérdéseket feltenni a dokumentum megrendelőjének teljesen anonim módon. Sikeres jelentkezés esetén részletes leírást biztosítunk a felület használatához.

Mi történik, ha a megrendelő nem elégedett a dokumentummal?

A szolgáltatásunk részeként egyszeri alkalommal díjmentes javítási lehetőséget kínálunk megrendelőinknek; ezt íróinktól is elvárjuk. Természetesen csak olyan javításokat végzünk el díjmentesen, amelyek összhangban vannak az eredeti megrendeléssel. Ha a megrendelésben utólagos változás történik az nem minősül díjmentes javításnak és megbízási díjat fizetünk érte.

Vannak-e levonások a megbízási díjból?

Nem alkalmazunk levonásokat a megbízási díjból, kivéve egyetlen esetet: amennyiben az általad készített dokumentum nem felel meg a leírásban megadott formai követelményeknek (nem megfelelő formázás, hivatkozás), úgy fenntartjuk a jogot arra, hogy ezeket egy erre szakosodott kollégánk korrigálja. Az ő munkadíja levonásra kerül a megbízási díjból. Ez maximum a megbízási díj 15%-a, de legalább 10000 Ft. Nem ebből szeretnénk profitálni, azonban vannak esetek, amikor nincs idő e-maileket váltani a javítással kapcsolatban a kézbesítés előtt.

Mit tegyek, ha nem tudom tartani a határidőt?

Mindent megteszünk, hogy segítsünk megoldani a helyzetet, azonban ez csak akkor lehetséges, ha időben és őszintén elmondod a problémát. Arra kérünk, hogy ne hagyd az utolsó pillanatra! Vedd fel a kapcsolatot kollégáinkkal az [email protected] e-mail címen, akik megpróbálják orvosolni a helyzetet.

Mi történik ha nem készítem el a megbízást?

Ha nem készíted el a megbízást és nem is értesítesz minket a problémáról időben, akkor maximálisan a megbízási díjad kétszereséig vagy felelős. Az ezen felül okozott kár megtérítését nem kérhetjük tőled bármekkora mértékű is legyen az.

Mitől vagytok többek, mint bármelyik másik cég a piacon?

Tekintve a piacon elérhető hasonló szolgáltatások minőségét számtalan dolgot felsorolhatnánk. Arra azonban igazán büszkék vagyunk, hogy mindenkinél jobban odafigyelünk megrendelőinkre és partnereinkre egyaránt, és professzionális szolgáltatást nyújtunk. Íróinkat partnerként kezeljük, hiszen pontosan tudjuk, hogy szerves részei a sikeres működésünknek. Sikerült egy olyan munkakört megalkotnunk, ahol partnereink teljesen függetlenül, saját időbeosztásuk szerint, a világ bármely pontjáról alkotva tehetnek szert jövedelemre, mindezt olyan témákat kutatva, amik az érdeklődési körükbe tartoznak.